X-Men: egy súlycsoportban a legnagyobbakkal

A szuperhősök bebizonyították az erejüket: a világ mozijait már biztosan meghódították, a nézők pedig örömmel adták meg magukat.

 

És Bryan Singer bízik a sajátjaiban. Az X-Men – Apokalipszis bemutatója előtt Londonban azt nyilatkozta, hogy az új X-Men kaland felveszi a versenyt a nagy franchise-gyárakkal, a DC Entertainmenttel meg a Marvellel is. Az X-Men univerzuma miden porcikájában legalább olyan nagy, mit az övék – nyilatkozta a rendező, akinek szellemi gyermekeként született sorozat már 9 filmből áll.

 

 

És most, hogy Az eljövendő múlt napjai-val sikeresen megkavartuk a kronológiáját, végtelen lehetőségek nyíltak benne. A számtalan lehetőség között most arról kérdezgetik a legtöbben, hogy vajon Deadpool csatlakozik-e az X-Men csapathoz, de a rendező szerint ezzel nagyon óvatosan és finoman kell bánni: Deadpool gúnyos humora és az X-Men filmek elszánt akcióhősei között túl nagy a távolság. Azért nem veti el teljesen a találkozás lehetőségét: az X-Force történetvonal bevonásával talán erre is sor kerülhet. A rendező azt is elárulta az újságíróknak, hogy az Apokalipszis után (mely a nyolcvanas években játszódik, és minden eddiginél különlegesebb akciójeleneteket ígér), a kilencvenes években folytatódhat a sorozat. És akkor valószínűleg új mutánsok is érkeznek.

 

 

 

 

 

 

Ajánló
Kommentek
  1. Én