Kulcsár Edina a tudatos netezésre hívja fel a figyelmet

Az internet egyre nagyobb teret hódít a fiatalabb generáció mindennapjaiban, ezért elengedhetetlenül fontos, hogy időben megtanulják a biztonságos használatát. Mit szabad és mit nem megosztani a saját és mások adatainak, illetve magánéletének védelme érdekében? – csupán egy fontos kérdés azok közül, amelyek fókuszba kerültek a Telenor, a Tanárblog és a Momentán Társulat közös rendezvényén, ahol hiteles közszereplőként Kulcsár Edina műsorvezető is mesélt a tapasztalatairól.

Interaktív biztonságos net oktatás középiskolásoknak címmel rendezvénysorozatot hirdetett hazánk egyik legnagyobb telekommunikációs vállalata; szakértő előadásokkal, magánéleti és iskolai szituációs gyakorlatokkal, illetve játékokkal is segítik a téma könnyebb feldolgozását. A program szervezői és megvalósítói norvég minta alapján, önkéntesekkel, szakértőkkel, gyakorló pedagógusokkal és hírességekkel próbálják jobban megismertetni a biztonságos internethasználatot a fiatalokkal.

„A Telenor Hipersuli már korábban is sokat tett azért, hogy a gyerekek biztonsággal és felelősségteljesen élvezhessék a modern technológiák előnyeit, és most olyan témákról is beszélgethettünk, mint hogy milyen nyomot hagynak maguk után a digitális térben, hogyan élhetnek tudatosan az internet adta lehetőségekkel, és milyen tartalmak megosztását kell kerülni például egy szakítás után, ami a másik félre nézve sértő, etikátlan lehet” – kezdte Harsányi Bence, az improvizációs színház, a Momentán Társulat egyik oszlopos tagja.

„Olyan számunkra hátborzongató, nekik viszont mindennaposnak számító példákat is hoztak a diákok, mint például a másik meztelen fotójának feltöltése, lejárató blogbejegyzés vagy trágár kommentek írása. Mivel olyan fényképek, adatok is kikerülhetnek így az internetre, amivel nagyon sokat árthatnak a környezetüknek, az összegyűjtött tapasztalatok és a közös gondolkodás eredményeképp szeretnénk létrehozni egy „digitális KRESZ-t” is, ami mértékadó lehet arra vonatkozóan, mit illik és mit nem, mit szabad és mit nem írni, kommentelni másokról vagy magunkról” – magyarázta Bence.

A foglalkozáson részt vett Kulcsár Edina műsorvezető is, aki saját tapasztalatból is tudja, milyen fontos az internet ésszerű, tudatos használata. „Régóta jelen vagyok a Facebookon és az Instagramon is, mondhatni, szinte az interneten élem az életem. Ennek ellenére még én is nagyon sok újdonságot tanultam, többek között azokból a kvízekből, amelyeket 6-8 fős csapatokban játszottunk” – kezdte az egykori szépségkirálynő, aki tudat alatt már megalkotta a saját digitális KRESZ-szabályzatát. „A legfontosabb számomra az, hogy minden fotón vagy poszton magamat adjam és csak olyan tartalmat osszak meg, amivel teljes mértékig egyetértek. Emellett arra is nagy figyelmet fordítok, hogy a posztjaim igényesek legyenek és ne legyen bennük sértő tartalom” – hangsúlyozta Edina, aki a fiatal internet-felhasználóknak azt tanácsolja: csak olyat posztoljanak, amit akár 5-10 év múlva is vállalni tudnak.

 

Ajánló
Kommentek
  1. Én