Új évaddal folytatódik az Agymenők a Comedy Centralon!

Aki azt gondolja, nyolc évad alatt minden megtörtént, ami megtörténhetett az Agymenőkben, az óriásit tévedett! A négy őrült zseni, a kissé egyszerű szőke szomszéd lány és szemrevaló barátnői az új évadban is egymás agyára mennek: szakítás, gyerekvállalási kérdések és robbanócukorkák a kilencedik évfolyam nyitó epizódjában, holnap 21.00-tól a Comedy Centralon.

Amerikában május 12-én ért véget az Agymenők kilencedik évada, és ezzel mintegy át is adta a stafétát a magyar nézőknek, akik holnap láthatják az országos premiert a Comedy Centralon. A sikersorozat legújabb részeiben Amy szakít Sheldonnal, aki a zászlótörténeti műsorában próbálja feldolgozni a veszteségét, amolyan Sheldonosan. Arra a következtetésre jut, hogy örökre végzett a nőkkel, ahogy a robbanócukorkákkal is, miközben Amy a változásra reagálva kifúratja a fülét, és fütyisütit etet a barátnőivel. A gubancok természetesen a házasság előtt álló Pennyt és Leonard-ot sem kerülik el, miután az elméleti fizikus Las Vegas felé menet bevallja szerelmének, hogy megcsókolt egy másik nőt, és arra kéri, vállaljanak közös gyermeket.

Forrás: Comedy Central

 

Fekete macska helyett Dombóvári István dobja be magát ma este a Comedy Centralon

Péntek 13-án jobb, ha mindenki biztonságban marad és az izgalmakat a fekete macska helyett Dombóvári Istvánra bízza. A népszerű humorista ma este kilenckor, a Comedy Centralon a szívét-lelkét a közönség elé teszi és bizonyítja, hogy a jó standup olyan, mintha az ember mezítelenre vetkőzne ország-világ előtt. 120021 gramm című önálló estjében így többek között a súlyproblémái, az evés, a barkácsolás, az intim termékek vásárlása, egy beható orvosi vizsgálat, valamint az adóhatóság látogatása is terítékre kerül.

Mi fán terem a női intim higiénia? A kérdés, amit egy férfi sem tesz fel szívesen magának, ám egyszer mégis elérkezik az idő, amikor szembe kell nézniük a mumussal. Egy kapcsolatban ugyanis előfordulhat, hogy a férfinak kell megejteni a havibaj esetén az intim termékek bevásárlását, amitől bizony még a teremtés koronájának is könnyen meg-megremeg a térde. Legyen az egy macsó, akitől mindenki elolvad a boltban, vagy egy aranyosan szégyellős pasi, aki kínosabb helyzetbe nem is hozhatná magát. Nos, a fenti típusokat veszi górcső alá Dombóvári István ma este, 21.00-kor a Comedy Clubban.

 

A cikis történetek sora azonban itt nem ér véget, hiszen egyes férfiaknak nemcsak a nők, de a saját világukban is lenne mit tanulniuk. Dombi például a dekopírfűrésszel, valamint a grillsütővel kapcsolatos kalandjairól is őszintén mesél, de az egészséges önkritikával megáldott standupos attól sem riad vissza, hogy a folyton a közösségi médián csüngő embertársainak is keményen odaszóljon. S hogy mi lehet rosszabb annál, ha tévedésből csönget az ember ajtaján a rettegett adóhatóság? Természetesen az, ha nem tévedésből jön! „Reggel 5.45-kor van a riasztás, fekszek ott kiterülve, zörögnek az ajtón, valaki beordít: ’A törvény nevében!’ - mi van, bekapcsolva hagytam a Film+-ot?” – teszi fel a költői kérdést a humorista, akinek végül a személyi igazolványával kellett bizonyítania, hogy ő bizony nem egy kínai…

A 120021 című előadásból a fenti mellett az is kiderül, hogyan magyarázzuk el egy végtelenül egyszerű embernek, mi az a G-pont, és hol található, valamint azt is, hogy mi a teendő akkor, amikor az orvos arra utasít minket aranyérvizsgálat előtt, hogy pucsítsunk úgy, ahogy szoktunk!

 

Frankie Cosmos (USA) Next Thing lemezbemutató

A kortárs hálószobapop egyik leghitelesebb alakja Frankie Cosmos, azaz Greta Kline (Kevin Kline alig 22 éves leánya). A finom hangulatokból másfél-két perces dalokat barkácsoló dalszerző-énekesnő második nagylemezének európai turnéján lép fel Budapesten.

Ha van valaki, aki tökéletesen megtestesíti a a kortárs értelmiségi hálószobapopot, akkor Frankie Cosmos, azaz polgári nevén Greta Kline biztosan. A Porches egykori basszusgitárosa, aki nem mellékesen az Oscar-díjas Kevin Kline és Phoebe Cates leánya már tizenkilenc éves korában megjelentetett első lemezével komoly figyelmet keltett. Olyannyira, hogy a Pitchfork a mennybe menesztette, és jó pár magazin 2014 legjobb lemezei között llistázta a Zentropyt.


Eddigre Greta Kline már jókora rajongótáborral büszkélkedhetett. "Csináld magad", DIY-esztétikáját tökéletesre csiszolva szinte hetente dobálta fel a Bandcampre újabb és újabb EP-it. A felvétellel nem sokat vacakolt: a dalok többsége igazi "hálószobapop", a szó szoros értelmében. Egyetlen mikrofonnal, rosszul hangolt nejlonhúros gitárral felvett, durván háttérzajos, alig másfél-kétperces szerzemények, amikben Greta csúszkáló-mutáló hangján a

világ "nagy dolgairól", elsiratott kiskutyákról, a művészeti iskolák borzalmairól, szülinapokról és hasonlókról énekel.

 

Ugyankkor ezekben a naivnak tűnő, múló hangulatokat megéneklő szerzeményekben hatalmas perspektívák villannak fel: a Pitchfork kritkusa egyenesen "impresszionista minimalizmust" emleget. Frankie Cosmos hálószoba-dalaiban a legapróbb részletekből fantasztikus távlatok bontakoznak ki, emlékek és élmények áradnak ‒ valószínűleg ez ragadja meg egyre növekvő rajongótáborát is.

 

A mindössze 22 éves dalszerző-előadó alig pár hete jelentette meg legfrissebb albumát. Az album itt azt jelenti, hogy a Bandcampre naplószerűen felpakolt DIY-dalokkal szemben a lemezen szereplő számokat zenekarral, rendes stúdióban, komoly produceri munkával rögzítették. A Next Thing turnéján Frankie Cosmos Európába is eljut, és fellép az A38 Hajón.

Mogács Dániel legális agymosásba kezd a Comedy Centralon

Mi a köze a fizikának a zsírleszíváshoz? Többek között erre a kérdésre is választ kapunk Mogács Dániel zseniálisan cinikus standup estjében, amellyel ma este lecsap a Comedy Central nézőire. A humorista előhúzza ingujjából „alteregóját”, Dr. Mogácsot, hogy egy felejthetetlen népbutítással szembesítse közönségét a társadalom tagjait igába hajtó, legális agymosással.

A népszerű humorista képes prezentációval kísért előadását, a Dr. Mogács országos népbutító kampányt nézve kötelezően ajánlott a papír-ceruza használata, hiszen bőven lesz jegyzetelni és tanulni való. A népszerű standupos önálló estjén többek között arra a kérdésre is választ kaphatunk, hogy ha amúgy is „csak 6%-át használjuk az agyunknak, akkor meg már minek” használjuk azt egyáltalán. Teszi mindezt teremtménye, a globális fogyasztói társadalmat működtető Dr. Mogács bőrébe bújva, akit a pénz motivál és csak saját magának akar jót. Népbutító kampányának célja a totális agymosás, hiszen a „barom-méter” is alátámasztotta: túl sok az intelligens gondolkodó ember a közösségben. Pedig ahogy a doktor is megmondja: ezt „nem szégyellni kell, hanem tenni ellene”.

 

Erre pedig az egyik legjobb eszköz a mobiltelefon. „Nagyon fontos szerszám, a saját kis világodba bele tudsz menni, nézegeted. Ne zavarjon, hogy olyan vagy, mint az esőember és hogy két napja nem gördült fölfele a szemed. Ne zavarjon téged, nyugodtan húzogassad csak, addig se bántasz senkit. Teljesen normális a mai világban, hogy elutazol a Tádzs Mahalhoz és csak otthon nézed meg” – magyarázza Mogács Dániel, aki ma este a Comedy Clubban attól sem riad vissza, hogy bevegye a láthatatlanná tévő kapszulát, gondolatolvasással vallomásra bírja közönsége egy tagját és fizikai kísérletnek vessen alá egy vízilovat…

 

Mogács Dániel: Dr. Mogács országos népbutító kampány című előadása ma, 21.00-kor, ismétlések május 7-én szombaton, 09.30-tól és másnap 19.00-tól.

 

Kép forrása: Nánási Pál

Filmvetítések a látássérültekért az Art+ Cinemában

A hazai artfilm forgalmazásban meghatározó helyet betöltő Vertigo Média és a társadalmi integrációs díjra jelölt 90 decibel Project együttműködést indít a látássérültekért.

Május 29-től minden hónap utolsó vasárnapján a budapesti Art+ Cinemában egy-egy film akadálymentesen, narrátor közreműködésével lesz megtekinthető vakok és gyengén látók számára. A vetítések integráltak lesznek, tehát látók és látássérültek együtt ülhetnek a nézőtéren. Utóbbiak fülmonitor rendszeren keresztül hallhatják a narrátort, aki a film könnyebb megértését segíti elő számukra.

A Vertigo Média 2010-ben azzal a céllal alakult meg, hogy a minőségi és szórakoztató európai art- és magyar filmek moziforgalmazója legyen. A bemutatói között az elmúlt években európai díjnyertes alkotások ugyanúgy megtalálhatók voltak, mint színvonalas magyar filmek és magyar koprodukciók. „A mozinézővel összeköt minket a film szeretete, s szeretnénk, ha ennek a látássérültek is részesei lehetnének" – mondta Kalmanovits Balázs, a Vertigo Média által üzemeltetett mozi, az Art+ Cinema vezetője. 

A 90 decibel hat éve zászlóshajója a színházi előadások professzionális akadálymentesítésének látás- és hallássültek számára. Tevékenységük országos, több mint 12 színházzal dolgoznak együtt. 2013-ban a bécsi székhelyű Erste Foundation nemzetközi zsűrije 13 ország közel 2000 szervezete közül választotta ki és jelölte társadalmi integrációs díjra a 90 decibel Projectet.

Az együttműködés nyitányaként május 29-én 16 órától Fekete Ibolya Anyám és más futóbolondok a családból című magyar játékfilmjét tekinthetik meg a látássérült érdeklődők narrátor közreműködésével.Az Anyám és más futóbolondok a családból november óta látható a magyar mozikban, eddig már több mint 35 ezer néző tekintette meg. A film január végén a magyar kritikusok éves díjátadóján három díjat nyert: Fekete Ibolya a legjobb forgatókönyv, Básti Juli a legjobb színésznő, Gáspár Tibor a legjobb férfi mellékszereplő elismeréseit kapta meg.

 

Kvelertak - Nattesferd lemezbemutató

A legjobb Turbonegro- és Hellacopters - hagyományokat ápoló norvég Kvelertak első lemezével egyenesen belekatapultált a világhírbe.

Idén májusban harmadik, hatalmas riffekkel ellátott, norvégul elhörgött metál slágerekkel megpakolt nagylemezét jelenteti. A hatfős stavangeri brigád ennek turnéján érkezik az A38-ra, hogy két évvel ezelőtti koncertjéhez hasonlóan megrengesse a hajót.

Manapság már a "norvég metál" alapvető hivatkozási pont, kábé annyira, mint a "brit tudósok", és ennek megkerülhetetlen (egyben talán leghíresebb) képviselője a stavangeri Kvelertak. A hattagú, klasszikusan háromgitáros felállásban játszó Kvelertak már 2010-es első lemezével learatta a színteret.


Ez a Turbonegro- és Hellacopters-hagyományokat nagyszerűen ápoló, gigantikus rock'n'roll riffekkel operáló, black metált és stonert keverő zenekar egy pillanat alatt lett Európa egyik legnépszerűbb metál bandája. A lemez, amelynek a

Converge-gitáros Kurt Ballou volt a producere, egy pillanat alatt az eladási listák élére katapultált. Az év végén a hanglemezkiadók nemzetközi szövetségének díját Dave Grohl adta át a Kvelertak tagjainak, és jóformán minden magazin az egekbe magasztalta az albumot, nem egyszer "a valaha volt legjobb norvég debütlemeznek" nevezve azt.

 

Az együttesre le is csapott a műfaj egyik legjobb kiadója, a Roadrunners, közben meg turnézott az Anthrax-szel, a Slayerrel, a Metallicával, a Kisszel, a Mastodonnal meg még ezernyi más nagy névvel.

 

 

A Kvelertak május 22-én jelenteti meg harmadik albumát, melynek Nattesferd lesz a címe. A Rolling Stone egyenesen beválogatta 2016 legjobban várt lemezei közé, és az előzetesekből és beharangozó dalokból kiderül, hogy az együttes ott folytatja, ahol az előző albumon abbahagyta: hatalmas riffekkel ellátott, norvégul elhörgött metál slágerekkel. A Kvelertak nem először jár az A38 Hajón, és biztosan komolyan megrengeti majd az A38-at.